Magánszülészet logo
magánszülészet.huSzülészeti és nőgyógyászati magánklinikák Magyarországon

VBAC: császármetszés utáni hüvelyi szülés

vbac.webp

Egyre nagyobb igény mutatkozik hazánkban is az úgynevezett VBAC-ra. Azok a kismamák, akik korábban császármetszéssel szültek, fontolóra veszik, megbeszélve orvosukkal, hogy a következő gyermeküket hüvelyi úton hozzák a világra. Nagyon fontos a biztonság, a komplikációmentes szülés, amelyre a legtöbb magánklinika fokozottan figyel. 

Bevett gyakorlat volt korábban, hogy ha az első gyermek császármetszéssel született, akkor a második terhesség is hasonló műtéttel végződjön, fel sem merült, hogy a következő szülés esetleg hüvelyi úton is megvalósulhat. Kevés orvos és kevés kórház vállalta fel ugyanis ezt a fajta lehetőséget. Fontos azonban, hogy fontolóra vegyék a klinikák a hüvelyi szülést akkor is, ha az előző császármetszéssel történt. Még mielőtt erről döntenének a családok, felmerülnek igen fontos kérdések: az előző szülés miért fejeződött be császármetszéssel, történt-e vajúdás, mennyi idő telt el a két szülés között?

A VBAC rövidítés a Vaginal Birth After Caesarean angol orvosi kifejezésből származik, és azt jelenti: hüvelyi szülés császármetszés után.


Mikor nem javasolt a VBAC?

Ideális, ha a két szülés között legalább 1,5-2 év eltelik, tehát ha ennél korábban tervezik be a babát, nem tanácsos ezt a lehetőséget választani. Amennyiben 35 éves vagy annál idősebb a kismama, szintén át kell gondolni a VBAC-ot.

Túlsúlyosak vagy elhízottak esetében sem javasolt a VBAC. Egy tanulmányban a sikertelen TOLAC, vagyis a császármetszés utáni szülés próbájának aránya 15 százalék volt a normál súlyú nőknél, 30 százalék pedig az elhízott nőknél. Bizonyos terhességi komplikációk, így egyebek mellett a terhességi cukorbetegség és a magas vérnyomás esetén sem biztos, hogy vállalja az orvos ezt a lehetőséget.

A túlhordott terhesség vagy a korábbi többszöri császármetszés szintén magas kockázatot jelent a kismamánál, ezért mindenképpen meg kell beszélnie a lehetőségeket az orvosával.

A VBAC szövődményei

Ezek közé tartozhat a méhrepedés, a súlyos vérzés, a fertőzés és a vérrögök kialakulása. A lehetséges kockázatok miatt előfordulhat, hogy előre kell tervezni a szülést, vagy műtéti beavatkozás indokolt.

• Méhrepedés, a méh szakadása: bár ennek kockázata nagyon kicsi, azonban súlyos szövődménnyel járhat, amely kiterjedt vérveszteséget okozhat, veszélyeztetve a baba és az anya életét. Kockázati tényező lehet a korábbi császármetszésből megmaradt, a méhen található heg. A hegszétválást igen nehéz megjósolni, korábban a terhesség utolsó heteiben megmérték a heg vastagságát, de mára kiderült, hogy a heg rugalmassága a döntő. A szülés alatt folyamatos CTG vizsgálatból következtetnek a heg állapotára, illetve fontos információt szolgáltat a kismama is, és probléma esetén azonnal műtőbe kell szállítani a pácienst.

• Méhet érintő fertőzések

• Vérzés, amely lehet súlyos vérzés és vérveszteség.

• Vérrögök kialakulása: császármetszés után nagyobb a véralvadási zavar kockázata, a vérrögök a tüdőbe kerülve, életveszélyes tüdőembóliát okozhatnak.

Miket tartsunk szem előtt?

• Fontos a lelki felkészülés, időbe telik, amíg az anya feldolgozza a császármetszést. 
• Nélkülözhetetlen a támogató közeg: a férj, társ, családtagok közreműködése.
• Fontos szempont, hogy a szülés magától induljon meg, kockázatos lehet, ha ez nem így történik. 
• Lényeges a szülés türelmes végigkísérése és folyamatos figyelése a segítők részéről.

Legfontosabb a biztonság!

Gondosan mérlegelni kell a korábban felsorolt kockázatokat, illetve fontos az előnyök ismertetése is, ugyanis senki sem akarja lebeszélni a kismamát. A VBAC segít elkerülni a nagyobb hasi műtéteket, az ezzel járó kockázatokat és kellemetlenségeket, beleértve a hosszabb kórházi tartózkodást, valamint a lassabb és kényelmetlenebb felgyógyulást, valamint csökkenti a szövődmények kockázatát az esetleges következő szülések esetében. Nem is beszélve arról, hogy a természetes szülést követően jóval egyszerűbb a baba ellátása, szoptatása, több időt tölthet az anyuka a babájával, nem marad el a klasszikus értelemben vett aranyóra.

Az Egyesült Államokban 51 százalékra tehető a VBAC sikerességének aránya, nálunk egyes szülésznők ennél magasabb arányról beszélnek. Pontos magyarországi statisztika sajnos nem áll rendelkezésre.

Mindenképpen olyan kórházat kell választani, megfelelő és hozzáértő orvosi csapattal, amely készen áll arra, hogy folyamatos megfigyelést biztosítson, szükség esetén pedig sürgősségi beavatkozást végezzen. A magánszülészetek többsége előtérbe helyezi a természetes, minél kevesebb beavatkozással járó, lehetőség szerint háborítatlan szülést. A vajúdás során a kismama választhat a számára előnyös pozíciók és eszközök közül, lehetőség van a kádban vajúdásra, akár a kádban szülésre, és a gátvédelem is jelentős szerepet kap a szülési folyamatban. A VBAC eljárás iránt elkötelezett szakorvosok mindvégig támogatják a kismamát a természetes szülés megvalósulásában, szem előtt tartva a biztonságot – olvasható az egyik magánszülészeti klinika honlapján.

share-ico

Megosztás

fb-icoFacebookemail-ico

Másolás vágólapra

Vágólapra másolva!